Szendy Szilvi

operett, musical, magyar nóta

Budapesti Operettszínház egyik legfiatalabb szubrettjeként szerződött a Nagymező utcába, miután elvégezte az itt működő Zenés-színészképző Stúdiót Mikolay László osztályában.

Szinte azonnal főszerepeket kapott, eljátszotta Mit A mosoly országában 2002-ben, Marcsát a Mágnás Miskában, Lizát a Marica grófnőben, Olgát A víg özvegyben. Ő alakítja a leghosszabb ideje Stázit Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című művében.

A Pesti Broadway-n jelenleg is fontos operett-szerepeket játszik: Lili bárónő (Clarisse), Bál a Savoyban (Tangolita), A Bajadér (Marietta), Cigányszerelem (Jolán), hamarosan pedig a Viktória Riquettjeként látható.

Pályáján más műfajokban is bemutatkozhatott, hiszen évek óta játssza Jankát a világ egyetlen klezmer-operettjében, a Menyasszonytáncban, de musicalben is látható: Abigél (Kis Mari), illetve a Koldusopera Lucyjeként is színpadra lépett, majd egy másik Brecht-darabban, A kaukázusi krétakör című színművében Gruse szerepében mutatkozott be nagy sikerrel.

A Művésznő a világ számos országában vendégszerepelt, Németországtól Finnországig, Ausztriától Japánig.

 

Kontakt

 

 
 
 
Copyright © Propeller Team 2014. Minden jog fenntartva.